Főoldal/Online hírfolyam/Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a Bazilikában
Online hírfolyam
Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a Bazilikában
2017. febr. 03. / 13:13
Erdő Péter bíboros Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, február 2-án az esztergomi bazilikában mutatott be szentmisét.

A szertartás kezdetén gyertyaszentelésre is sor került.

 

A bíboros szentbeszédét változtatás nélkül olvashatják:

 

Krisztusban Kedves Testvérek!

 

Jézus bemutatása a templomban benne áll az üdvösség történetének nagy vonulatában. A mai evangéliumban az Ószövetség találkozik a Jézus személyében megjelenő Újjal. Hiszen a törvény szerint kellett bemutatni Jézust a templomban. Mert a törvény előírta, hogy minden elsőszülöttet az Úrnak kell szentelni. Emlékszünk erre az Ószövetségből. Minden elsőszülöttet? Emberét is? Igen az emberét is. De már nem emberáldozat formájában, hiszen azt nem kívánja az Úr, - de nehezen is tanulta meg ezt a régi ember -, hanem helyette galambot, bárányt áldoztak, mintegy helyettesítésképpen Izrael Istenének. Ugyanakkor Máriának a tisztulási napjai is ekkor telnek le. A Leviták könyve szerint a szülés után az asszony 40 napig különvonultan él, s utána, mielőtt ünnepélyesen visszatér a közösség életébe, elmegy hálát adni. Bemutatja a gyermekét, mintegy megtisztul Isten előtt, és így kapcsolódik a mindennapi életbe. Ennek az ideje is ekkor telik le. Az ószövetségi törvény hűséges követése az, amire itt Mária és vele, gondjaira bízva a kis Jézus is példát ad.

 

És az Ószövetség várakozása megválaszol erre a hűségre, mert Simeon, az agg Simeon, aki igaz és vallásos ember volt, a régi mérték szerint, ő várja a templomban az Úr Fölkentjének megjelenését. Hisz a régi jövendölésekben. És a Szentlélek sugallatára felismeri Jézusban (Lk 2,25-27): Ő az, akiben ígéretek valóra váltak. Izrael egész történetének célja és beteljesülése érkezett el Jézusban. Benne ragyog fel most már az összes népek számára a világosság, de ugyanakkor Izrael dicsősége is (Lk 2,32). Ezt halljuk Simeon énekében. Igen, mert a nép dicsősége az, hogy várva és remélve, amit az Isten ígért, el tudott jutni a tiszta hitben a Messiás elérkezéséig, és legjobbjaiban, nemcsak az agg Simeonban, hanem mindazokban, akik hittek Jézusban, szóval a legjobbjaiban igent tudott mondani Isten ajándékára, a Megváltó személyére.

 

De Jézus egyben azt is mutatja, hogy itt Isten és az emberiség nagy drámája folyik. Mert igaz ugyan, hogy szimbolikusan galambot mutatnak be Jézus helyett, de Simeon utolsó szavai megmutatják, hogy erre az áldozatra most az Atya másképpen válaszol. Most nem a helyettesítés ideje van. Jézust mint elsőszülöttet magát fogadja el az Atya áldozatul. Ezért hallja Mária, az akkor még titokzatos, de fenyegető szavakat, hogy szívét tőr járja át. Igen, majd a Kálvárián értjük meg, hogy hogyan fogadta el Elsőszülöttjének áldozatát az Isten.

 

De az agg Simeon próféciája Jézus szerepét is megvilágítja. Isten terve szerint ő sokak romlására és feltámadására lesz Izraelben. Jel lesz, amelynek ellentmondanak (Lk 2,34). Így kíséri majd a fájdalom és az öröm Jézus egész életét. Jézus a világosság, amely a világba jött, ahogyan a János evangélium prológusában olvassuk. Őt jelképezi a mai szertartásban a gyertyák fénye. Róla mondja Simeon, hogy világosságul jött a pogányok megvilágítására. A II. Vatikáni Zsinat az Egyházról szóló hittani rendelkezését ugyancsak ezzel a nagyszerű képpel kezdi (Lumen gentium – a népek világossága – Krisztus). Az ő küldetését kell folytatnia az Egyháznak, amely jele és hatékony eszköze az Istennel való találkozásnak, a világ üdvösségének, az emberiség egységének. Ha ennek a szegény betlehemi gyermeknek ilyen történelmi és kozmikus küldetése van, akkor szinte természetesnek tűnik a prófécia fenyegető megjegyzése: jel lesz, amelynek ellentmondanak. Szent II. János Pál pápa, a megválasztása előtti évben, felejthetetlen lelkigyakorlatot tartott erről az igazságról. Mint mindig a történelemben, ma is érezzük a megmagyarázhatatlan, az érthetetlenül heves ellentmondást, amely az Egyház, a hit, sőt Krisztus személye ellen újra meg újra felszínre kerül. Bár kísérhetik Egyházunk történetét, akárcsak bármely más nép útját a történelemben, emberi bűnök, mulasztások és hibák, a vad és heves, a közösség egésze és a hit lényege ellen irányuló gyűlölet ezekből teljesen nem magyarázható. Tegyük fel hát magunknak a kérdést: mi megláttuk-e Jézusban a világosságot? Számunkra ő-e az irányadó életünk minden helyzetében? Mert ha nem, akkor bennünk is nagy még az ellenállás, bennünk is sok még az akadálya annak, hogy tovább sugározzuk Krisztus fényét az egész világnak. Pedig az emberiségnek sürgető, elemi szüksége van Krisztusra.

 

A róla való feltűnő tanúságtétel különleges hivatása a szerzeteseknek. Könyörögjünk a mai napon a szerzetesi hivatásokért, és kérjük Isten kegyelmét, hogy mindnyájan megnyíljunk Krisztus világossága számára és teljesíthessük keresztényi küldetésünket. Ámen.

 

Forrás:hidlap.hu

 

Fotó: Mudrák Attila

Szóljon hozzá!

A hozzászólás elküldése előtt kérjük olvassa át a Fórum és hozzászólás szabályzatot! Felhasználóneve alatt keletkező valamennyi aktivitásért, kizárólag Ön a felelős.

Biztonsági kód


Frissítés