Főoldal/Online hírfolyam/Erdő Péter: a szabadság alapja az ember méltósága
Online hírfolyam
Erdő Péter: a szabadság alapja az ember méltósága
2017. ápr. 16. / 12:36
Minden szabadság alapja az ember méltósága. A bűntől és a haláltól azért szabadulunk meg, hogy Isten boldogságában részesüljünk és ebben segítsünk másokat is - mondta Erdő Péter az esztergomi bazilikában húsvétvasárnap tartott szentmiséjén.

"Ezért van helye a felelősségnek, a közösségnek és az összetartozásnak. Jézus úgy akarja az egész emberiséget boldoggá tenni, hogy egyetlen nagy népet alkot belőle, melyben otthonra talál minden nyelv, minden nemzet és minden család" - jelentette ki a bíboros. Erdő Péter azt mondta, a tanítványoktól megkaptuk a feltámadás örömhírét, és felhívta a bazilikát megtöltő híveket, hogy ez a közös hit "tegye élő szeretetközösséggé az egész egyházat.

 

Ebből a hitből szülessenek újjá családjaink". A bíboros emlékeztetett arra, hogy Jézus életét adta értünk, és hozzátette, "nekünk is ilyen nagyvonalú szeretetben kell élnünk. És akkor sok minden, ami megoldhatatlan nehézségnek látszik körülöttünk, egyszerre csak új távlatot kap." A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, a keresztény világ húsvét vasárnapján Jézus feltámadását ünnepli, e napon világszerte ünnepi miséket, istentiszteleteket tartanak.

 

Húsvétkor a keresztény világ annak állít emléket, hogy Jézus mártírhalálával magára vállalta az emberiség bűneit, ezzel megváltotta a hívőket bűneiktől, így hitük szerint az üdvösségre, az örök életre vezette őket. Húsvéttól egészen az ötven nappal későbbi pünkösdig a Jézus feltámadása feletti örömről szól az egyházi liturgia.

 

Forrás:MTI

 

Fotó:hirado.hu/MTI

Szóljon hozzá!

A hozzászólás elküldése előtt kérjük olvassa át a Fórum és hozzászólás szabályzatot! Felhasználóneve alatt keletkező valamennyi aktivitásért, kizárólag Ön a felelős.

Biztonsági kód


Frissítés