Főoldal/Online hírfolyam/Lesz Dorog nevű tér Németországban
Online hírfolyam
Lesz Dorog nevű tér Németországban
2017. máj. 16. / 14:11
Május 13-14-én tartották a Párbeszéd Napját Dorogon. A kétnapos rendezvénysorozat keretein belül átadták a felújított Német Nemzetiségi Tájházhat, a Wendlingen am Neckar és Dorog testvértelepülési egyezményét megerősítették, valamint Tavaszi Koncertet hallgathattak a művelődési házban az érdeklődők.

Sőt, Dorog teret is neveztek el a német testvértelepülésen, Dorogon pedig Wendlingen am Neckar út várja majd az ide látogatókat. A német Nemzetiségi Tájházban a magyarországi németek himnuszával kezdődött a kétnapos ünnepségsorozat Dorogon. Az Európa Nap – a Párbeszéd Napja rendezvényének fókuszában az idén a német nemzetiség, Dorog sváb lakosságának története állt. Ehhez kapcsolódóan könyvbemutatóval emlékeztünk meg a dorogi sváb lakosság kitelepítésének 70. évfordulójáról, a wendlingen am neckar-i és a dorogi civil szervezetek között kialakult párbeszédről, majd a hivatalos testvértelepülési egyezmény megkötésének 20. évfordulójáról.

 

Az Európa Napra jelent meg Emlékezés 70. Erinnerung címmel a dorogi sváb lakosság kitelepítésének 70. évfordulójára emlékező könyv, amelyet Szabó-Berghauer Zoltán író-szerkesztő mutatott be a tájházban a dorogi, a wendlingen am neckar-i és a marienbergi vendégek előtt. Dr. Tittmann János polgármester köszöntötte a szerkesztőt, a grafikusművészt, Lévay Jenőt, a fordítókat, Szax Róbertet és Tóth Szilviát, a képanyag gyűjtőjét, összeállítóját, Madarász Tímeát és a könyv lektorát, Kovács Lajost és Modla Lászlót, a nyomda vezetőjét, mindazokat akik részt vettek az Emlékezés 70. Erinnerung megalkotásában.

 

Az ünnepség következő részében a Pro Urbe díj átadása követezett. Dorog Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2017. évben, munkája elismeréseként Pro Urbe díjat adományozott a Dorogi Német Nemzetiségi Önkormányzat részére. A díjat – a bronzplakettet, a díszoklevelet – a szervezet elnöke, Vörös Jánosné, és az elnökség tagjai, Kolonics Péterné és Sasvári Katalin vette át. A Wendlingen-Dorog Baráti Egyesület elnöke, Szalai Ferenc Elismerő Emléklapot vehetett át önzetlen szervező munkájáért, amelyet két évtizede végez városunkért, a szétszakított német származású családok, a testvérvárosok polgárainak, a nemzetiségi hagyományok ápolásának érdekében. Az emléklap átadása után a nemzetiségi önkormányzat kórusának műsora, majd a felújított és autentikus sváb bútorokkal, szövetekkel

 

berendezett Német Nemzetiségi Tájházat tekintethették meg az érdeklődők. Köszönetet mondunk Végváriné Krempf Ilonának és Krempf Istvánnak, akik felajánlották családi örökségüket, egy nagyméretű szentképet a tájház berendezéséhez.A Gáthy Zoltán Városi Könyvtárban a Wendlingen am Neckar és Dorog között 20 évvel ezelőtt kötött testvértelepülési egyezményt aláírásukkal erősítették meg Steffen Weigel Wendlingen am Neckar polgármestere és dr. Tittmann János polgármester. A szerződés aláírásának ünnepén részt vett Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke.

 

A Kovácsné Fódi Krisztina által vezényelt Cantilena kórus műsora után nagyszerű bejelentés következett: a Dorog-Wendlingen Baráti Egyesület elnöke, Dieter Bauer és a Wendlingen-Dorog Baráti Egyesület elnöke, Szalai Ferenc javaslatot tettek egy-egy dorogi és wendlingeni közterület elnevezésére. Wendlingenben Dorog tér várja majd a vonatállomás mellett az érkezőket, Dorogon pedig egy új közterület kialakítása után Wendlingen am Neckar úton haladhatunk.

 

A német vendégek jelképesen a távolságot is jelölő táblát adtak ajándékba dr. Tittmann Jánosnak. Délután a Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Bányászzenekara adott nagysikerű koncertet Hoós Sándor vezényletével a művelődési házban. Vasárnap ünnepi szentmisével kezdődött az Európa Nap ünnepségsorozata a Szent József templomban.

 

A Gyöngyös Ferenc plébános által celebrált mise után a Kitelepítési emlékműnél Szexer János meghatódottan emlékezett meg a kitelepítés családokat is kettészakító eseményéről. 1947-ben több száz dorogit telepítettek ki. Mindössze fél órájuk volt a pakolásra, hátrahagyva otthonukat, egzisztenciájukat, indultak az ismeretlenbe. Emlékező beszédet mondott Steffen Weigel Wendlingen am Neckar és dr. Tittmann János Dorog polgármestere is.

 

Az Árvai Ferenc által készített Kitelepítési emlékműnél Wendlingen am Neckar önkormányzata, a kitelepítettek nevében Szexer János, Dorog Város Önkormányzata, a Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Dorog-Wendlingen, Wendlingen-Dorog Baráti Egyesületek helyezték el az emlékezés virágait a koszorúzási ünnepségen.

 

Forrás: Madarász Tímea (dorog.hu)/dorogimedence.hu

 

Fotók: dorog.hu/dorogimedence.hu