hírdetés
Főoldal/Online hírfolyam/Díjazták a megyei vállalkozókat
Online hírfolyam
Díjazták a megyei vállalkozókat
2017. jún. 29. / 15:31

Átadták a Megye Gazdaságáért Díjakat Június 29-én, csütörtökön a Megyeháza dísztermében a hagyományokhoz híven azokat a vállalkozásokat díjazták, akik az elmúlt évben átlagon felüli teljesítményt nyújtottak.

Idén 8 kategóriában osztották ki az elismeréseket. A megyei közgyűlés 2004-ben, 4 kategóriában alapította meg a megye gazdaságáért kitüntető címet, a kategóriák sora az együttműködő gazdasági érdekképviselet javaslatára 2016-ban tovább bővült. Az odaítélésben ezúttal is az együttműködő szervezetek egy-egy képviselőjéből álló szakmai zsűri javaslatai segítették a megyei önkormányzat döntését.

 

A nyertesek a korábbi évekhez hasonlóan dr. Szunyogh László szobrászművész által készített bronz emlékplakettel és oklevéllel lettek gazdagabbak. A rangos eseményt Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke nyitotta meg, aki ünnepi beszédében kiemelte a megye múltbeli jelentőségét és ránk hagyott örökségeit, a jelenkor érdemeit és az önkormányzati hivatal munkájának eredményeit.

 

„Minden sikert a legkiválóbbak teljesítménye alapoz meg. A most kitüntettek életük értelmét, célját a munkájukban találták meg. Abban, hogy gazdaságilag hasznos, elismerésre méltó értéket hozzanak létre. Legyenek példák arra, hogy a magasra tett mérce, a kitartó munka meghozza a kívánt eredményt” – fordult a díjazottak felé. Dr. Völner Pál köszöntőjében hangsúlyozta, a megye fejlődése töretlen.

 

„Azoknak az embereknek a munkája, akik sokat tettek a fejlődésért, nem marad figyelmen kívül. A vállalkozások nélkül ma nem itt tartanánk. Ők mindig tudtak víziót is adni nekünk ahhoz, hogyan fog kinézni a megye a jövőben, hogyan tudjunk élni azokkal a lehetőségekkel, amelyek most például a TOP program teremtett meg számunkra” – mondta az államtitkár.

 

„Nem tűzhetünk kisebb célt és kisebb lépéseket magunk számára, minthogy amiben lehet és érdemes, abban ne csupán jók, hanem a legjobbak legyünk. Gratulálok most a legjobbak közt a jóknak, a kiválók közt a legkiválóbbaknak, Önöknek, hogy minden esztendőben hozzáadott értékként és célként a megye erősödését szolgálják ” – fejtette ki ünnepi gondolatait Czunyiné Dr. Bertalan Judit kormánybiztos.

 

Bencsik János országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte, a megyebeli kis- és középvállalkozások kevésbé reprezentálják magukat a globális gazdaságban, de ha nem lennének, nem csak szegényebbek lennénk, hanem színtelenebb is lenne az életünk. „Gratulálok a megye elnökének és a munkatársainak, hogy a díjjal erre hívják fel mindannyiunk figyelmét” – tette hozzá.

 

A köszöntők után Dr. Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program által nyújtott megyei lehetőségekről tartott előadást. Kiemelte, Komárom- Esztergom megye a TOP forrásaiból mintegy 26 milliárd forintos támogatást használhat fel – a program keretében a települések tudták megmondani, mire van szükségük. „A lehetőségek adottak ahhoz, hogy fejlődjenek városaink és falvaink, Önökre és ránk van bízva, hogyan tudunk élni velük” – hangsúlyozta.

 

A megye gazdaságáért életműdíjat a zsűri javaslata és a megyei közgyűlés döntése alapján az esztergomi Dobosi Tivadar, mérnök kapta. A megye agrárvállalkozása címet a kesztölci Szivek Pince vehette át. A megye kisvállalkozása címet ezúttal az Esztergomi Rögbi Kft. kapta, a megye kézművese díjat pedig a tatabányai Dall’ Asta Arnold műkőkészítő és kőfaragó kisiparos érdemelte ki.

 

A megye egyéni vállalkozója címet a tatai Izsáki András kőműves vehette át. A megye középvállalkozása a tatabányai Motor Classic Bt. lett, a megye szakképzője kitüntető címet pedig a szintén tatabányai ASG Gépgyártó Kft. nyerte el. A szakmai zsűri döntése alapján a megye nagyvállalkozása ezúttal a Kisbér Bádog-Center Kft. lett, ezen kívül különdíjban részesült a kisbéri székhelyű Adrilux Hungary Világítástechnikai Kft.Az ünnepség dr. Szerencsés László, a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének zárszavával ért véget.

 

A 2016. évi díjazottak: Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért Életműdíj - Dobosi Tivadar A Közúti Igazgatóság osztályvezetőjeként dolgozott, majd 8 évet töltött miniszteri főtanácsosként, ahol a közútfenntartás –fejlesztés országos feladataival foglalkozott. 1998-tól az Állam Közútkezelő Kht. ügyvezető igazgatója volt Tatabányán – az itt töltött évek alatt elkészült fejlesztések közül az egyik legkedvesebb számára a Mária Valéria híd újjáépítése. Életpályája során számos rangos elismerésben részesült.

 

Komárom-Esztergom Megye agrárvállalkozása - Szivek Pince A vállalkozás 1994-ben indult, Szivek Péter 2016 után vette át édesapjától. Borászatukban terméskorlátozással készítenek a termőhelyre jellemző magas minőségű borokat. Legfontosabb szőlőfajtáik a Zöld veltelini, a Chardonnay és a Szürkebarát, de mellette jelen van a szántóföldi növénytermesztés is gazdaságukban. A borászat mellett hangsúlyt fektetnek a vidéki vendéglátásra is.

 

Komárom-Esztergom Megye kisvállalkozása - Esztergomi Rögbi Kft. A Kft. 2011 óta szervez városi sport és kulturális rendezvényeket az Esztergomi Vitézek RAFC önkénteseivel közösen. A kezdetek óta szervezi az Esztergomi Városi Lampionos Vizikarnevált, amit mára nemzetközi szintre emelt, 2013 óta pedig a városi Fesztivál programok kiemelkedő eseményei is hozzájuk kapcsolhatóak. Tavaly első ízben szervezték meg az esztergomi járműkiállítást, ami több int 10 ezer látogatót vonzott.

 

Komárom-Esztergom Megye kézművese - Dall’ Asta Arnold A műkőkészítő és kőfaragó kisiparos Dall’ Asta Arnold iparos dinasztiából származik. Nevéhez fűződik, hogy a kőfaragó és műkőkészítőknek elsők között önálló országos szakmai szervezete alakult. Kezdeményezésére megrendezésre került az I. Országis Kőfaragó és Műkőkészítő Szakmai Nap Tatán. Tagja lett a Brüsszelben megalakult Alkotó Kézművesség Európai Szövetségnek. Szakmai berkeken belül személye mind a régióban, mind nemzetközi szinten elismerésnek örvend. Számos rangos elismerésben részesült.

 

Komárom-Esztergom Megye egyéni vállalkozója - Izsáki András Kőműves kisipari tevékenységét 1969-ben indította, főleg családi lakóházak építését és felújítását, illetve építési munkákat végzett. Tevékenysége során a tanuló képzésben is részt vállalt – 26 szakmunkás tanulót képzett. Jelenleg nyugdíjasként műemlék épületek felújításával és homlokzati hőszigeteléssel foglalkozik. Az utóbbi időben végzett nagyobb munkái a tatai református templom felújítása és a Tatai Református Gimnázium bővítése.

 

Komárom-Esztergom Megye középvállalkozása - Motor Classic Bt. A Motor Classic anyavállalkozása 1995-ben alakult, azóta Európa egyik legjobban felszerelt és legnagyobb kapacitású veteránautó restaurátor vállalkozásává fejlődtek. Korszerű felszerelésük és technológiájuknak köszönhetően már külföldről is folyamatos megkereséseik vannak. Mára telephelyükön a bővítésnek köszönhetően az Old Timer restaurálás teljes szakmai infrastruktúrája rendelkezésre áll. A restaurálás teljes folyamatát maguk végzik.

 

Komárom-Esztergom Megye szakképzője - ASG Gépgyártó Kft. Az ASG Kft. megalakulása óta alapvetően multinacionális cégek beszállítójaként működik. Technológiai tudásuk középpontjában a különleges feltételeknek megfelelő hegesztési tevékenység áll. Munkatársaikat rendszeresen képzik, dolgozóik utánpótlását saját tanműhelyük segítségével, a képzésben való részvételükkel is segítik. A cég megyénk szakképzésének egyik zászlóshajója, ahol mindig fontosnak tartották, hogy sokoldalú, képzett szakmunkásokká váljanak az ott gyakorlatot teljesítő diákok.

 

Komárom-Esztergom Megye nagyvállalkozása - Kisbér Bádog-Center Kft. A cég 1993-ban magánvállalkozásként indult. Termékeik döntő részét nagykereskedelmi partnereken keresztül értékesítik, de telephelyükön kiskereskedelmi kiszolgálás is van. Az ország egész területén részt vesznek a bádogosipari termékek forgalmazásában, saját teherautóiknak köszönhetően folyamatos kiszállítást tudnak biztosítani megrendelőiknek.

 

Különdíj - Adrilux Hungary Kft. Dr. Csíki-Szász András a külföldön töltött évek után visszatért Magyarországra, és megalapította a Kft.-t, amely egy magyar tulajdonú nemzetközi vállalatcsoport része. A cégcsoport vezérhajója a dél- kínai Jiangmen-ben létrehozott lámpagyár, amely lakásvilágítási termékeket exportál több mint 50 országba. A magyarországi cég néhány éve áthelyezte székhelyét Kisbérre, ahol az ipari parkban létesített egy összeszerelő üzemet, ahol nagyrészt tartós munkanélkülieket alkalmaznak betanított munkára.

 

Forrás, fotó: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal, sajtó