Főoldal/Online hírfolyam/A dorogiak Somorján törököt fogtak
Online hírfolyam
A dorogiak Somorján törököt fogtak
2017. júl. 24. / 10:48

Az elmúlt hétvégén a Dorogi FC két edzőmérkőzést is játszott, amelyekkel befejeződött az NB II-es bajnokságra felkészítő időszak számukra.

Schindler Szabolcs vezetőedző és Tóth Csaba szakmai igazgató értékelte a látottakat. A pénteki meccset a piros-feketék Somorján játszották a török első osztályban kitűnően szereplő Trabzonspor ellen. Ezen a mérkőzésen főleg azok kaptak szereplési lehetőséget, akiknek nagy esélye van a jövő heti, Szolnok elleni összecsapáson a kezdő csapatba bekerülni.

 

A török gárda a Felvidéken edzőtáborozik egy hétig és a magyarok ellen is szupersztárokat vonultattak fel. Pályára lépett Olcay Sahan, Fabian Castillo, Hugo Rodallega és Juraj Kucka is. Mindannyian saját országuk nemzeti tizenegyében is meghatározó játékosok. A mérkőzés kiegyenlített volt, a 2-1-es végeredménnyel Schindler Szabolcs és Tóth Csaba is elégedett volt. Értékelésükben elmondták, rengeteg olyan elem volt, amit gyakoroltak edzéseken.

 

A védekezést egész jól oldották meg a játékosok, a támadásban kevés lehetőségük volt, mivel nagyon sokat birtokolta a labdát az ellenfél. A törökök nagyon magasan képzett focisták, ehhez mérten a végeredmény vállalható. Dorogi FC: Vajda D., Bora, Berkó, Csató, Németh, Mészáros, Lénárth, Szalai, Faragó, Szedlár, Simon. Cserék: Zima, Grabant, Sitku, Kovács, Göblyös, Kamarás, Szellák.

 

Szombaton a Dorog hazai pályán a szlovák harmadosztályban szereplő Sk 1923 Gabcikovo csapatát fogadta. Ezen a napon azok a játékosok mutathatták meg tudásukat, akik előző nap nem léptek pályára. A 3-3-as végeredménnyel záródó mérkőzésen nagyon hullámzó egyéni és csapatteljesítmény volt Tóth Csaba szerint. Sokan szerették volna megmutatni tudásukat, bizonyítva ezzel azt, hogy helyük van a kezdő csapatban.

 

Ez azonban azt eredményezte, hogy hiányzott az összjáték. Schindler Szabolcs azt is hozzátette, nem tetszett neki a játék, mivel sok hibát vétettek és idegesek voltak a focistái. Túlbonyolították a szituációkat, nem az egyszerű, de jól bevált megoldásokat választották. Amikor bátran előre védekeztek, és felvállalták a párharcokat, akkor jól működött a csapat. Sajnos a legtöbb esetben azonban nem voltak elég agresszívek, ami meghatározta a mérkőzés végeredményét.

 

Dorogi FC: Zima, Hauser, Nagyházi, Füredi, Fekecs, Szellák, Göblyös, Grabant, Kamarás, Vígh, Kovács. Cserék: Perovic, Hartyán, Szedlár, Vajda G. Mindkét mérkőzést alaposan ki fogják elemezni, ezután döntenek közösen arról, ki léphet pályára a 2017/18-as szezon nyitómérkőzésén, amelyen a Dorog idegenben Szolnok ellen fog játszani július 30-án, vasárnap 18 órai kezdettel.

 

Forrás, fotó: dorogfc.hu