Főoldal/Online hírfolyam/Szenzációs leletek a vasútállomás melleti ásatáson
Online hírfolyam
Szenzációs leletek a vasútállomás melleti ásatáson
2017. aug. 07. / 11:15

Javában zajlik a Szent István király idejében épült templom és környékének feltárása Esztergomban a vasútállomás mellett, ahol a régészek a napokban három épen maradt, kőlappal fedett sírt találtak az Árpád-kori pénzverők temploma körül.

A Balassa Bálint Múzeum szakemberei pedig több látványos, friss fotót is közzétettek az ásatásról. Mint kifejtették: a sír színültig van földdel, megkezdődött a bontása, folytatása valamikor a hét elején, mert az eső miatt jelenleg dolgozni ott nem lehet.

 

„Ami sajnos rossz jel, és a bolygatására utal, hogy apró kis csontocskák már a tetején is előfordulnak, illetve a koponyája sérült, bár az anatómiai helyén van... A képen látszik, hogy a nyugati oldalán meg volt nyitva a téglakeret. Megvan az első koporsódeszkánk is... eddig ezt sem találtuk még, a többi ha volt, elporladt a földben” – olvasható a múzeum közösségi oldalán.

 

Esztergom-Kovácsi, Szent István korától az ország egyetlen pénzverő és ötvös mestereinek a települése volt 250 éven keresztül, egészen 1255-ig, amikor a pénzverde Budára költözött. Nyugati toronypárján ikerablakos, háromhajós Árpád-kori templommal. Alatta Szent István dénáraival keltezett köznépi temetővel. Nincs több ilyen az országban, mert mint királyi privilégium, másutt nem lehetett pénzt verni, csak itt.

 

Forrás, fotó: infoesztergom.hu, mnm balassa muzeum