2019. május 21. kedd - Konstantin
Online hírfolyam
2012 nov. 30.
Szomszédja felrobbantásával fenyegetőzött

Valótlan tény állításával elkövetett közveszéllyel fenyegetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság egy 49 éves nyergesújfalui férfi ellen, aki szomszédjának felrobbantásával fenyegetőzött.

 

A gyanúsított fenyegető üzenetét 2012. október 11-én délután e-mailen küldte meg a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságnak. Az ügyeletes tiszt az üzenetben szereplő címre küldte a Nyergesújfalu Rendőrőrs járőreit, hogy megtudják, történt-e jogsértés, vagy bármilyen más cselekmény, mely a fenyegető levél megírására ösztönözhette a bejelentőt. A rendőrök a helyszínen meghallgatták az ott lakókat, köztük azt a férfit is, aki rossz viszonyban lehetett a levélíróval.

 

Ő elmondta, hogy nincs haragosa, egy személy lehet csak a környezetében, aki gyakran furcsán viselkedik vele. A járőrök a hallottakról tájékoztatták a nyomozókat, akik a büntető eljárás során bizonyítékot szereztek arra vonatkozóan, hogy az elektronikus levelet egy, a házban élő 49 éves férfi írta. Őt 2012. november 28-án hallgatták ki gyanúsítottként, mely során beismerő vallomást tett. Elmondása szerint nem gondolta, hogy a rendőrök minden, így az ő bejelentését is komolyan veszik, és nem tud magyarázatot adni tettére.

 

Az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – a gyanúsított szabadlábon hagyása mellett – valótlan tény állításával elkövetett közveszéllyel fenyegetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást és kezdeményezi a férfi gyorsított eljárásban történő bíróság elé állítását.

 

Komárom – Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság

Kereső

Kiválasztás törlése