2019. május 21. kedd - Konstantin
Online hírfolyam
2014 nov. 19.
Indul az új Vitara gyártása a Magyar Suzukinál januárban
Megkezdik a Magyar Suzuki Zrt. esztergomi gyárában az új terepjáró, a Vitara sorozatgyártását januárban - jelentette be Oura Rjoicsi vezérigazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

A csúcstechnológiájú, alacsony károsanyag-kibocsátású, négykerék-meghajtású modell értékesítése a jövő év tavaszán indul, az anyavállalat valamennyi piacára exportálják majd világszerte. A tervezett darabszámot egyelőre nem közölték, azonban annyit elmondtak, hogy nagy reményeket fűznek az terepjáróhoz. Oura Rjoicsi közölte azt is: az anyavállalat terve, hogy a következőkben évente új modellel álljon elő. Ez a Magyar Suzuki számára 2-2,5 évente egy-egy új modell gyártását eredményezheti.

 

A sajtótájékoztatón elhangzott, az esztergomi gyárban az év során előkészítették az átállást az új terepjáró gyártására, egyidejűleg két modell, a Splash és az SX4 gyártását leállították. Jelenleg S-Cross és Swift készül Esztergomban. A Magyar Suzuki terve változatlanul az, hogy az idén mintegy 150 ezer gépkocsit gyárt. Az átállás miatt az ősszel egy műszakra tértek át a gyárban, decemberben azonban visszaáll a két műszak - mondták el a cég vezetői. Az új Vitara gyártásának előkészítése több mint két évvel ezelőtt kezdődött, azóta erre 150-160 millió eurót fordított a cég. Krisztián Róbert értékesítési vezető beszámolt arról, hogy a magyarországi gyár termékeit mintegy 60 országba exportálják, fő piaca azonban az Európai Unió.

 

A tervek szerint középtávon több mint 100 országba fognak exportálni, és 2018-ban az itt gyártott járműveknek már mintegy 30 százalékát Európán kívüli országba viszik. Kitért arra is, hogy a magyarországi újautó-piacon az idén mintegy 5000 Suzukit adtak el a márkakereskedők, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, miközben maga a piac mintegy 20 százalékkal bővült eddig. A márka részesedése a piacon 7,4 százalék.

 

A Suzuki értékesítésében 70-30 százaléka a flotta-, illetve a magáneladások aránya. A Suzuki márkakereskedői hálózata a válság óta már újra bővül, jelenleg 75 tagja van. A Magyar Suzuki Zrt. értékesítésből származó bevétele a cég júniusi közlése szerint 2013-ban elérte az 1567 millió eurót, 11,6 százalékkal nőtt 2012-höz képest.

 

Forrás: MTI

Kereső

Kiválasztás törlése