2019. augusztus 22. csütörtök - Menyhért
Online hírfolyam
2015 dec. 18.
Idén is adventi forgatag a Balassában

 Pénteken került megrendezésre az esztergomi Tatabányai Szakképzési Centrum Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskolája és Szakiskolájában a már hagyományosnak tekinthető Adventi forgatag.

Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő esemény főszervezője idén is Gárdai Nóra vendéglátó szakoktató és Porubszky Krisztina tanárnő voltak. A szervezésbe - amely már hetekkel ezelőtt megkezdődött - természetesen bevonták a diákságot és tantestület többi tagját is. Az első lépés a mézeskalács falu összeállítása volt. Az osztályok ehhez a mézeskalácsházakat és a hozzájuk tartozó falusi kellékeket készítették el. Az alkotásokból falut állítottak össze, melyet először a Prímás Pincében, majd az iskola aulájában, az igazgatói iroda előtt állítottak ki.

 

A diákok osztályaikat is feldíszítették a karácsonyi hangulatnak megfelelően. Az osztályok ajándékokat is gyűjtöttek, melyet a Szent Rita Fogyatékosok Otthona lakóinak adományoztak. A város óvodásai pedig a diákok által a tankonyhán sütött mézeskalácsokból vihettek haza. A tanulók különböző karácsonyi süteményeket is készítettek, melyet az iskolai vásáron állítottak ki. Ezenfelül karácsonyi előadás, kézműves foglalkozások, több színhelyes akadályverseny várták a diákokat a tanév utolsó napján.

Kereső

Kiválasztás törlése