2019. december 12. csütörtök - Gabriella
Online hírfolyam
2016 jan. 08.
Kibővült a békéltető testület
Újjáalakult és létszámában kibővült a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő, önálló döntési jogkörrel rendelkező békéltető testület. A szervezet újjáválasztott elnöke, Dr. Rozsnyói György elmondta, a megnövekedett létszám lehetővé teszi, hogy az Esztergomban és környékén előforduló ügyeket a kamara ottani székházában működő tanács tárgyalhasson.

Az elnök tájékoztatója szerint a korábbi, húsz fős létszám 26-ra bővült, a tagok között nyolc jogász van. A testületben eddig négy tanács tárgyalta az ügyeket, a tanácsok számát is várhatóan bővítik. A tervek szerint képzést indítanak a tagoknak, ahol egy-egy konkrét érdekes esetet dolgoznak fel, illetve kerekasztal beszélgetéseket terveznek bírók, fogyasztóvédelmi szakemberek bevonásával.

 

Dr. Rozsnyói György ismertette, hogy 2015-ben összesen 111 ügyet zártak le, illetve közel 450 esetben adtak tanácsot a hozzájuk fordulóknak. A panaszra okot adó termékek közül kiemelkedően sok volt a lábbelikkel és a mobiltelefonokkal kapcsolatos bejelentés. Miután megszigorodott a termékbemutatók tartása, az ezzel foglalkozó cégek ingyenes állapotfelmérésnek nevezik ezeket a rendezvényeket és az ügyfeleknek az egészségügyi problémák megszűnését ígérik a termékek megvásárlása esetén. A vásárlásától számítva a vevőnek 14 napig joga van a vételtől való elállásra, a cégek ezt is ismerik, de a békéltető testület tapasztalatai szerint a vételárat nagyon nehezen térítik vissza.

 

A jogszabályi változások után a cégeknek kötelező együttműködni a békéltető testülettel. A lezárt 111 ügyből összesen 12 esetben nem reagáltak a vállalkozások a megkeresésre, többen atermékbemutatókat szervező cégekhez tartoztak. Dr. Szerencsés László, a kereskedelmi és iparkamara elnöke szólt arról, hogy az év folyamán találkozott a békéltető testülettel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, valamint a szervezet a kamarával közösen jogkövető cégeknek adott át elismeréseket.

 

Az alakuló ülésen részt vett, Turza Gábor, a kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztályának osztályvezetője, aki kiemelte, hogy jó a kapcsolat a két szervezet között és kölcsönösen támogatják egymás munkáját.

Kereső

Kiválasztás törlése

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Médi Mecenatúra Program keretében támogatja