2019. augusztus 25. vasárnap - Lajos
Online hírfolyam
2018 máj. 31.
A Jobbik Esztergomi Szervezetének közleménye

A Jobbik Esztergomi Szervezet nevében, örömünket fejezzük ki, hogy a Fidesz frakciói is osztja véleményünket a hivatal munkájával kapcsolatban.

Erős Gábor frakció vezető úr az alábbiakat mondta: „Elég volt. 2018-at írunk, négy éve vagyunk hivatalban, érdemben semmi olyat nem tudunk felmutatni amire azt tudom mondani, hogy látványos lenne és elfogadható. A határozatok pedig nincsenek végrehajtva. Mindenféle dologra fogják, mindenféle dologra hivatkoznak, egyszerűen ez így nem mehet tovább!"

Egyfelől üdvözöljük a döntést, azt viszont sajnáljuk, hogy ezt csak most három év regnálás után, az országgyűlési választásokat megvárva teszik meg. A jegyző személyével kapcsolatban a Jobbik elsőként fogalmazta meg aggályait, amiről Polgármester Asszonyt két alkalommal is tájékoztattuk.

Tehát várjuk a konkrét lépéseket, a felelősök megnevezését, illetőleg Polgármester Asszony állásfoglalását ezzel kapcsolatban. Neki ezúton is jobbulást kívánunk és reméljük a még hátralévő másfél évben ismét lesz alkalma testületi üléseken részt venni.

Stámusz Andrea s.k

önk. képviselő

 

Zentai Plajner Zsolt

KEM önk. képviselő
A Jobbik Esztergomi Szervezet elnöke

 

Kereső

Kiválasztás törlése