2020. október 24. szombat - Salamon
Online hírfolyam
2020 szept. 08.
Elkészült a Pázmány új kutatóháza Esztergomban

A Széchenyi2020 program keretében megvalósult projekt támogatásával a Pázmány Péter Katolikus Egyetem esztergomi telephelyén új kutatóház létesült.

A kutatóház a Majer István út 1–3. alatt található, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának (PPKE ITK) esztergomi kutatólaborjait egyesíti, ahol a kar oktatói és doktoranduszai a K+F tevékenység mellett az ipari partnerekkel együttműködésben innovációs, oktatási és tehetséggondozási tevékenységet folytatnak, emellett tudomány-népszerűsítő rendezvényeket szerveznek.

A projekt eredményeként egy olyan modernizált infrastruktúrával rendelkező – hangsúlyosan, de nem kizárólagosan – bionika profilú centrum jött létre, amely magas színvonalon képes kiszolgálni az említett tevékenységeket. A projekt összköltsége 205,5 millió forint volt, amihez a szükséges forrást az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és a hazai központi költségvetési előirányzatból az Emberi Erőforrások Minisztériuma biztosította.

A kibővített kutatóház komplex célokat szolgál, egyaránt kapcsolódik a kar oktatási és kutatási tevékenységéhez, ezáltal segíti Esztergom térségében a tehetséggondozást és a tudománynépszerűsítést, valamint katalizálja az új kapcsolódási pontok létrejöttét innovációs folyamatokhoz, partnerekhez.

A tehetséggondozás és tudománynépszerűsítés területén a kibővített kutatóház lehetőséget teremt arra, hogy – Esztergom város középiskoláival együttműködve – különböző szakmai rendezvényeken, bemutatókon, rendszeres fakultációkon vagy különórákon a diákok érdeklődését felkeltsük, illetve az arra fogékony diákokban erősítsük az elköteleződést a műszaki és természettudományok iránt.

A projekt tervezésének és megvalósításának egyik legfontosabb szempontja olyan modern K+F infrastruktúra kialakítása volt, amely érdemben járul hozzá a meglévő és újonnan kijelölt kutatási irányok és a hozzájuk kapcsolódó területek fejlesztéséhez. A Kutatóházban hozzáférhető új kapacitások lehetőséget biztosítanak olyan kutatás-fejlesztés-innováció célú projektek indításához, amelyekhez együttműködő partnerként csatlakozhatnak az Esztergom térségében működő cégek.

Az EFOP-4.2.1 projekt sikeres lezárásával létrejött a PPKE ITK esztergomi kutatóháza, és a kar kutatói és oktatói erre támaszkodva aktívan dolgoznak azon, hogy Esztergomban nemzetközileg elismert kutatás-fejlesztési centrum bontakozzon ki. 

Forrás: Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar / Magyar Kurír
Fotó: Google

Kereső

Kiválasztás törlése

Médiaszolgáltatási tevékenységét/műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja