2019. augusztus 22. csütörtök - Menyhért
Online hírfolyam
2012 jún. 26.
Törvényszék: jogellenesen bocsátottak el hét tanárt az esztergomi Szent István Gimnáziumból

A Tatabányai Törvényszék jogerős ítélete szerint jogellenesen bocsátották el 2009 augusztusában az esztergomi Szent István Gimnázium hét tanárát. A pedagógusoknak összesen több mint 70 millió forintot ítéltek meg - mondta el a tanárokat képviselő ügyvéd kedden az MTI-nek.

 

Sándor Bernadett hozzátette, a törvényszék módosítás nélkül helybenhagyta a munkaügyi bíróság elsőfokú ítéletét. A tanárokat azért bocsátották el, mert az akkori igazgató szerint nem kezelték megfelelően azt a helyzetet, hogy a korábbi igazgató leváltása miatt gyűlésekkel tiltakoztak a diákok. Az ügyvéd kiemelte, perdöntő bizonyítékként a diákok videofelvételeit használták fel, ezekről kiderült, hogy az igazgató végig jelen volt az eseményeken, de ő sem tudta kezelni a helyzetet. Munkahelyi vezetőként semmilyen utasítást nem adott, később azonban éppen a munkáltatói kötelességének elmulasztása miatti fejleményeket rótta fel a tanároknak a fegyelmi eljárásban.

 

A Meggyes Tamás fideszes polgármester vezette önkormányzat 2007-ben leváltotta a Szent István Gimnázium költözése miatt az önkormányzat felelősségét hangoztató igazgatót, és olyan embert nevezett ki a helyére, akinek a pályázatát a tanárok, az alkalmazottak, az iskolaszék, a diákönkormányzat és a szülők is elutasították. A döntés ellen 800 ember tüntetett a városháza előtt, majd a tanév végén a gimnázium diákjai nem mentek be az órákra, tiltakozó gyűléseket szerveztek. Az egyik gyűlésen V. Balázs az osztályteremben maradva felgyújtott egy újságpapírt, egy padot is megégetett. A tanárok felelősségre vonták, és beküldték az igazgatóhoz. A 16 éves fiú ekkor táskáját a padban hagyta, a közeli síneken a szerelvény elé feküdt, és a vonat halálra gázolta.

 

A történtek miatt az igazgató az önkormányzat utasításra a tantestület 22 tagja ellen kezdeményezett fegyelmi vizsgálatot. A fegyelmi tanács 16 eljárást indított, ebből hetet elbocsátással zárt le. Sándor Bernadett rámutatott, hogy az elmaradt bérként megítélt összegeket vélhetőleg az államnak kell kifizetnie, mivel az adósságrendezés miatt átvette Esztergom oktatási intézményeit. A Szent István Gimnáziumot a fegyelmi eljárások után összevonták egy szakközépiskolával, majd beleolvasztottak egy általános iskolát, és új intézményt alapítottak Szent Imre Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola néven.

 

forrás: MTI

Kereső

Kiválasztás törlése