2021. december 3. péntek - Ferenc
Archívum
2011 febr. 05.
Komárom-Esztergom megyében is indul a Szóval!? Országos Vitaverseny

Vannak, akik hangos szóval, válogatott „finomságokkal” oldanak meg egy vitás kérdést, magyarul „letorkolják” a másikat. Ilyenkor a nem épp szalonképes magatartás győz.

 

S vannak olyanok, akik meghatározott szabályok szerint, következetesen felépített érveléssel próbálják a másikat igazukról meggyőzni; és mindezért még díjat is kapnak. Vitázni tehát kulturáltan is lehet, és ha létezik a vitázásnak tudománya, akkor az úgynevezett „disputa” biztosan az. Januártól április végéig a magyar középiskolások összemérhetik erejüket a kulturált „európai” szóforgatás eszközeivel, a Szóval!? Országos Vitaversenyen, az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a magyar Külügyminisztérium közös programján. A Szóval!? Vitaverseny egy országos tanulmányi vetélkedő, melyben középiskolás (14-18 éves) csapatok vehetnek részt.

A verseny 2011. január 10. és 2011. április 30. között összesen három fordulón át (előválogatás, regionális döntők és országos döntő) teszi próbára a résztvevő csapatok vitatudását. Az egyes fordulókhoz különböző vitatémákat kapnak a versenyzők, melyek mindegyike az Európai Unióhoz kapcsolódó dilemmákra vonatkozik. A csapatokat vezető tanárok képzését és szakmai támogatását a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és a Pillar Alapítvány munkatársai segítik.

A csapatok 2011.február 10-ig jelentkezhetnek a Szóval!? honlapján (www.szoval.eu) A Szóval!? tehát több mint egy verseny. Az Országos Vitaversenyt rengeteg izgalmas program kíséri, például a Disputa-rap-szódia rap-szövegíró verseny a kulturált vitázásról, amely februárban indul, a Szóval!? Kisfilm Bajnokság videó-verseny, valamint az online Érvelési Kalandjáték a vitázás és érvek világában azok számára, akik szívesen próbára tennék vitatudásukat. A középiskolai csapatok jelentkezésének és előválogatásának határideje: 2011. február 10., 12.00 óra. Jelentkezés és további információ a www.szoval.eu oldalon található.

Legnépszerűbb videók
Kereső
A médiaszolgáltatási tevékenységét/műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja