2022. május 16. hétfő - Botond, Mózes
Online hírfolyam
2021 dec. 03.
Annyira kívánta a gumicukrot, hogy ezért képes volt egy üzletbe is betörni

A 28 éves férfi egy esztergomi áruház ajtaját csővel ütötte, hogy oda bejusson. Két órán belül a rendőrök elfogták a tettest, aki több százezer forint kárt okozott.

A kevermesi férfi december 2-án édesség utáni vágyát akarta csillapítani, ezért úgy gondolta, hogy lopni fog. A gyanú szerint ezen a napon 5 óra 38 perc körül egy esztergomi áruház ajtajának üvegezését megrongálta a nála lévő fémcsővel, hogy oda bejusson. A férfi nem tudta betörni az ajtót, így a további cselekményétől elállt. A biztonsági őr észlelte a rongálást, ezért értesítette a rendőröket. A kamerafelvételek alapján azonosították a tettest, akit két órán belül előállítottak. Az elkövető cselekményével több százezer forintos kárt okozott. Ellene dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétség kísérlet, valamint rongálás bűntett elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A 28 éves férfi a kihallgatása során elmondta, hogy nagyon szereti a gumicukrot, azt akart lopni.

Fotók, forrás: police.hu

Kereső

Kiválasztás törlése

A médiaszolgáltatási tevékenységét/műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja