2022. július 7. csütörtök - Appolónia
Online hírfolyam
2013 szept. 12.
Újabb község maradt iskola nélkül

Megszűnt az iskola a Komárom-Esztergom megyei Bársonyoson a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ döntése nyomán. A megyehatár szélén található településen már évek óta nem volt teljes körű az általános iskolai oktatás.

 

A szomszédos Keréktelekivel összefogva közösen működtették az intézményt. Méghozzá úgy, hogy a két falu alsó tagozatos diákjai Bársonyoson tanultak, a felsősök Keréktelekin. A cikk a hirdetés után folytatódik Az új tanévben viszont bekövetkezett az a változás, amit sokan szerettek volna elkerülni, de nem lehetett. Az oktatási minisztérium alárendeltségébe tartozó hivatal munkatársai ugyanis felmérték, hogy a gyereklétszám nem indokolja két telephely fenntartását. Főleg azt követően, hogy az idei tanévben egyetlen egy diák sem lett volna a harmadik osztályban. A négy érintett szülei ugyanis úgy gondolták, hogy ha csemetéik nem gyarapíthatják tudásukat helyben, akkor inkább Ászárra és az ugyancsak szomszédos, de már Győr-Moson-Sopron megyéhez tartozó Mezőőrsre járatják őket. Így aztán Keréktelekin összevont osztályba kerültek az elsősök és a másodikosok, de az alig több tíz negyedikes továbbra is önálló közösséget alkothat.

 

Egyébként azért esett a választás Kerékteleki iskolájára, mert ott tornaterem is van, ami fontos szempont a napi testnevelési órák megtartása miatt. Nagy átalakításokat egyébként nem kellett végezni itt, csupán egy tágasabb tanteremből csináltak két kisebbet. Lényeges kérdés persze, hogy mi lesz a megüresedett bársonyosi iskola helyén. Egyelőre nem tudni. Van olyan ötlet, hogy emeletén működhetne a polgármesteri hivatal, földszintjén pedig a családorvos és a védőnő. Az viszont biztos, hogy a képviselő-testület nem akarja eladni az ingatlant, mindenképpen közösségi célokra kívánják használni a jövőben is.

 

kemma.hu

Kereső

Kiválasztás törlése

A médiaszolgáltatási tevékenységét/műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja