2022. szeptember 29. csütörtök - Mihály
A keresés eredménye
szombat, 08 december 2012 19:58

Politikai nyilatkozatot fogadott el a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmánya. Ülést tartott a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmánya, amelyen a testület elfogadta a párt alapszabályának módosítását, amely nem változtatott a kettős tagság intézményén. Ezt követően az Országos Választmány tagjai elfogadták az alábbi politikai nyilatkozatot.

péntek, 07 december 2012 16:16

Erdő Péter bíboros nagy eredménynek tartja, hogy az elmúlt tíz évben itthon sok olyan helyre, plébániára is eljutott, ahol esztergomi érsek még sosem járt. A bíboros az MTI-nek érseki kinevezése 10. évfordulója alkalmából adott interjújában beszélt az egyház karitatív és oktatási munkájáról, továbbá a cigány-pasztoráció kapcsán arról is: fontos tudatosan ellenállni mindenfajta etnikai, vallási, nemzetiségi provokációnak, és az ilyen helyzetekben újra és újra meg kell szólalni.

péntek, 07 december 2012 09:34

Uzsora bűncselekmény bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Nyergesújfalui Rendőrőrség egy 43 éves bajóti férfi ellen, aki a gyanú szerint tíz éve adott kisebb – nagyobb kölcsönöket nehéz helyzetben élő családoknak kiugróan magas kamatra.

csütörtök, 06 december 2012 09:57

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt állítottak elő a dorogi rendőrök három férfit, akik a gyanú szerint 2012. december 4-én kora este Dorogon előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy 16 éves esztergomi fiatalembert.

csütörtök, 06 december 2012 09:40

Csúsznak az utak megye szerte, a városok belterületén is találkozhatnak a járművezetők lefagyásokkal, ezért a rendőrség kéri, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek. Az elmúlt 24 órában Komárom-Esztergom megyében egy halálos, három súlyos, egy könnyű és négy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt.

csütörtök, 06 december 2012 09:26

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2012. december 6-án kora reggel Bakonybánkon a Kossuth Lajos utcában. Egy személyszállító kisteherautó csúszott meg a lefagyott úton, majd felborult.

szerda, 05 december 2012 16:24

A tárcáknak egy 10 százalékos mérséklés feltételeit kell kidolgozniuk. "A kormány szerdai ülésén arra kérte fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot, hogy dolgozza ki a gáz- és villanyár 10 százalékos csökkentésének feltételeit" - nyilatkozta az MTI-nek Giró-Szász András a kormányülés szünetében.

szerda, 05 december 2012 14:18

 

Hunyadi Zoltán karnagy neve összeforrott a magyar kórusművészettel és Esztergommal, az általa alapított esztergomi Monteverdi Kórussal, mely 2013-ban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.

szerda, 05 december 2012 09:38

Hajléktalan férfin segítettek a rendőrök, orvosok és állampolgárok2012. december 4-én éjszaka. A járőrök lakossági bejelentésre siettek egy rosszul lévő férfihoz.

kedd, 04 december 2012 16:55

A Magyar Szocialista Párt Komárom-Esztergom megyei szervezetei elítélik a Jobbik képviselőjének és alelnökének szélsőséges, a magyar történelem legsötétebb múltját idéző mondatait.

Kereső

Kiválasztás törlése

-->
A médiaszolgáltatási tevékenységét/műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja