2021. október 28. csütörtök - Simon
Testületi ülés
2011 dec. 21.
Nem Karácsony szellemében telt az utolsó testületi ülés

A Karácsony előtti utolsó testületi ülésen nem a béke és a szeretet töltötte be a főszerepet. Az ülést most is többször hangos bekiabálások miatt kellett megállítani. A képviselők döntöttek többek között a közvilágítást, valamint az intézmények biztonságos fenntartását biztosító összegekről is.

 

23 millió forintot csoportosított át a közvilágítás szolgáltatóval szembeni tartozás törlesztésére a testület, valamint 311 milliót kellett biztosítani ahhoz, hogy az intézmények működésének és a dolgozók bérének legyen fedezete. Az ülésen a K&H valamint a Raiffaisen bank képviselői is jelen voltak. Molnár Zoltán önkormányzati üzletágvezető szerint nem volt oka Tétényi Évának elindítania az adósságrendezést Esztergom ellen. Gondolatait azonban nem tudta végigmondani.

 

Az adósságrendezés végrehajtásával kapcsolatos vitában Kálmán Sándor fideszes képviselő elmondta, szerinte a polgármester az egyetlen, aki nem érdekelt az adósságrendezésben, és egyetlen célja a testület működőképességének ellehetetlenítése, és a testület feloszlatása. Tétényi Éva erre válaszolva azt mondta, a 26 milliárd forintos adósságot - amiért az egész reorganizációs és adósságrendezési folyamatot el kellett indítani - az előző, fideszes vezetés halmozta fel. Nagy vita alakult ki az erdélyi vargyasi kastély miatt is.

 

A város évekkel ezelőtt abból a célból vásárolta ezt az ingatlant, hogy az esztergomi diákokat táboroztassa a jövőben az önkormányzat segítségével. Az adósságrendezési eljárás miatt azonban ez a projekt is megakadt. Ahhoz, hogy a kastély ne kerüljön vissza a román állam tulajdonába, 5 millió Ft-ot kellene átutalnia az esztergomi önkormányzatnak. Legközelebb január 24-én tart rendes testületi ülést az esztergomi képviselő-testület. Az ülés teljes anyagát megnézhetik csütörtöktől az rtve.hu oldalán.

Kereső

Kiválasztás törlése

A médiaszolgáltatási tevékenységét/műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja