2022. szeptember 29. csütörtök - Mihály
Testületi ülés
2012 máj. 15.
Eldőlt, nem lesz ma testületi ülés

A keddre összehívott rendkívüli testületi ülésen a Fidesz-frakció képviselői munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudnak részt venni - közölte az MTI-vel a frakció vezetője. Steindl Balázs kedd délután elmondta, az ülés napirendi pontjai között nem szerepel olyan, melynek elhalasztása problémát okoznak az önkormányzatnak.

 

A frakció levélben tudatta a polgármesterrel, hogy legközelebb május 17-én üléseznének, és az önkormányzat idei költségvetésének módosítását szeretnék megtárgyalni. A képviselő-testületben 11 taggal többségben lévő frakció hiányzása esetén az ülés nem határozatképes. Az esztergomi képviselő-testület ülése május 10-én azért szakadt félbe, mert a Fidesz-frakció kivonult az ülésteremből. Később Pál György (Fidesz) képviselő az MTI-vel közölte, azért vonultak ki, mert a polgármester nem tud rendet tartani a teremben, a hallgatóság folyamatosan zaklatja képviselőiket, és ebben a légkörben nem kívánnak dolgozni. A kivonulást indulatos vita előzte meg, mert a polgármester csökkenteni akarta a lakbéreket, amit a frakció nem támogatott.

 

forrás: MTI

Kereső

Kiválasztás törlése

-->
A médiaszolgáltatási tevékenységét/műszaki fejlesztését a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja